Motorozás közben sokfelé eljutunk, a túramotorokon pedig bőven akad hely a csomagoknak – akár másokénak is. Ebből született az ötlet, hogy segítsünk jótékonysági szervezeteknek abban, hogy küldeményeik és adományaik könnyebben eljussanak a rászorulókhoz. Kezdeményezésünk non-profit jellegű, önkéntes és alulról szerveződő, ahol a segítő szándék és a szükség találkozik.
Elsősorban hétköznapi emberek. Mint mindenkinek, a családunk és a munkánk mellett nekünk is van olyan kedvtelésünk, amivel kiteljesítjük a közösség és a szabadság élményét. Számunkra ez a túramotorozás, új emberek és tájak megismerése. És mint sokan, mi is szeretnénk segíteni, hogy mások élete is könnyebb, szebb és tartalmasabb legyen.
Ha az úti célok közösek, előzetes egyeztetés után szívesen segítünk jótékonysági küldemények célbajuttatásában és motoros szállításában. Egyelőre csak kampányszerűen, később regionális és helyi önszerveződésben is.
Fontosnak tartjuk, hogy példamutatással támogassuk a partneri szemléletű, toleráns
és felelősségteljes közlekedési kultúrát és a motoros közösségek társadalmi szerepvállalásával javítsuk a motorosok megítélését.
Közösségünk igazán sokszínű, de mindnyájunkban közös a motorozás szeretete és a segítő szándék. Kezdeményezésünk mentes bármiféle politikai, vallási, ideológiai, vagy anyagi motivációtól, és ezt nagyon komolyan vesszük!
Motorozás közben sokfelé eljutunk, a túramotorokon pedig bőven akad hely a csomagoknak – akár másokénak is. Ebből született az ötlet, hogy segítsünk jótékonysági szervezeteknek abban, hogy küldeményeik és adományaik könnyebben eljussanak a rászorulókhoz. Kezdeményezésünk non-profit jellegű, önkéntes és alulról szerveződő, ahol a segítő szándék és a szükség találkozik - és ezen nem is szeretnénk változtatni.
Szívesen működünk együtt segélyszervezetekkel, egyházi szervezetekkel, civil vagy egyéb
kezdeményezésekkel. Örömmel működünk közre közös programokban, adománygyűjtési kampányokban és gyermekmotoroztatásban is.
Támogató tevékenységünket csak nemrég óta gyakoroljuk szervezett formában, ezért
egyelőre nem önálló és egyéni projektekben gondolkodunk, hanem már működő segítő szervezetek
munkájához szeretnénk csapatként csatlakozni. Ugyanakkor folyamatosan és tudatosan fejlesztjük
közösségünket, így terveink közt szerepel regionális és országos projektek megvalósítása is.
Kezdeményezésünk mentes bármiféle politikai, vallási, ideológiai, vagy anyagi motivációtól, és ezt nagyon komolyan vesszük!
Mindenki saját szabadidejében, saját akaratból, saját költségen és saját felelősségen vesz részt az eseményeinken
Megfelelő műszaki állapotú és felszereltségű, érvényes okmányokkal rendelkező motorod van, mely csomagok szállítására is alkalmas.
A MotoAngels az önzetlenség szimbóluma: a történetet együtt írjuk az értékeinkben osztozó motorosokkal, de a főszereplők a rászorulók. Ennek szellemében a motoros klubok és közösségek természetesen saját lobogójuk alatt futnak. A jelentkezéshez kérjük, hogy regisztrálj zárt Facebook csoportunkba ahol megtalálod a legfrissebb információkat a következő eseményekről és akár Te magad is aktívan résztvehetsz a szervezésben!
A Kisvilla egy olyan hely Biatorbágyon, amely megállásra késztet. Több mint egy presszó hangulatos...
Nádasi Csaba 10 éve foglalkozik motorkerékpár szereléssel, motorépítéssel...
Magyarország egyik legkedveltebb online motoros magazinja. Hírek, tesztek minden mennyiségben...
Falfestmény, Dekorációs falfestés, Tűzfalfestés...
Csatlakozz a felhasználói táborhoz és értesülj barátaid túráiról. Készíts a motoros túra közben...
Rusztikus hangulatú családi étterem, varázslatos környezetben, finom ételekkel, 60 fős...
A Csajokamotoron.hu hírportál rovatai, szolgáltatásai és hírei elsősorban a női motorosok...
Ha szimpatizálsz a MotoAngels tevékenységével támogasd Te is törekvéseinket!
Ez a nyílvános Facebook oldalunk, itt kaphatsz tájékoztatást az eseményeinkről, tevékenységünkről, ide töltjük fel a beszámolókat is! Ha tetszik amivel foglalkozunk, kérjük Like-old az oldalt!
Ebbe a zárt csoportba várjuk azokat a motorosokat, segítőket akik tudnak azonosulni az értékeinkkel, részt vesznek, illetve részt szeretnének venni a tevékenységünkben. Itt szervezzük az eseményeket is.
Ha szimpatizálsz a kezdeményeyésünkkel, kérünk segítsd a munkánkat egy megosztással!